BALATON BUDAPEST DÉL-ALFÖLD DÉL-DUNÁNTÚL ÉSZAK-ALFÖLD ÉSZAK-DUNÁNTÚL ÉSZAK-M-O. KÖZÉP-DUNÁNTÚL KÖZÉP-M.O. NYUGAT-DUNÁNTÚL TISZA TÓ
___________________________________________________________________________________________________________________________________________
Képtár
Mire lesz jó a szépkártya?
Publikált: 16/01/2012
» Szépkártya információk
»» Általános információk
A SZÉP kártya feltételeit a 2011 decemberében kiadott kormányrendeletből ismerhették meg igazán a munkáltatók, illetve az alkalmazottak, így elég kevés idejük maradt arra, hogy kiismerjék az új cafeteria kártya általi juttatásokat. Az biztos azonban, hogy a feltöltéskor a munkaadók szabadon dönthetnek az összegről, amit a számlákra utalnak.
A SZÉP kártya három alszámlájáról szintén önként dönthetnek a munkáltatók, legalábbis annak kezeléséről. Azonban az elmúlt hetekig az alszámlák kezeléséről még nem sokat tudhattak.
A cafeteria szekértő, Fata László szerint a lehetőségek között volt az a megoldás, hogy a kártyára érkező pénzt egy előre beállított arány alapján felosztaná a kártyaszolgáltató. Ebben az esetben a három előre beállított kategóriák a szálláshely, a vendéglátás, és a szabadidőlett volna. Ez a gyakorlatban a következőképp alakult volna. Ha a munkáltató befizet az alkalmazott számlájára 120 ezer forintot, akkor az automatikusan felosztódik a következőképpen: 60 ezer forint juttatás a szállás alszámlára, 40 ezer forint a vendéglátás alszámlára, valamint 20 ezer forint a szabadidő alszámlára kerül. Ez nem lett volna rossz alternatíva, azonban ahogy azt a Cafeteria TREND magazin és az Országos Humánmenedzsment Egyesület együttesen elvégzett felmérése kimutatta, a munkáltatók jobban kedvelnék azt a lehetőséget, ha ők maguk dönthetnék el, hogy melyik alszámlára mekkora összeg kerüljön. Ez utóbbi feldolgozási módot a felmérésen részt vevők 95%-a támogatta. A kormányrendelet alapján is ezt fogadták el, így 2012-ben a munkáltatók jelölhetik ki, hogy utalás esetén melyik alszámlára mekkora összegű juttatás kerüljön.
Az adótörvényeket is figyelembe véve azonban így lehetősége van annak a munkáltatónak, aki meleg étkeztetési jegyet is tud biztosítani, hogy a juttatás teljes összegét csak az egyik alszámlára, például a vendéglátásra tegye. Egy szintén érdekes kérdés még a témát illetően, hogy hol lehet majd a kártyákat felhasználni, hiszen a bevezetés óta még nem telt el annyi idő, hogy elegendő elfogadóhely létesüljön.
A kormány úgy véli, hogy a SZÉP kártya teljes egészében felváltja majd az üdülési csekket, ezt azonban akadályozhatja a POS terminálok részleges hiánya egyes elfogadóhelyeken. A POS terminállal rendelkező elfogadóhelyek mindössze körülbelül 20 százalékban vannak, a maradék 80 százaléknak azonban valamilyen más, internetes vagy telefonos megoldást kell biztosítani a kártya használatára.
A munkáltató azt is megteheti, hogy csak később tölti fel a munkavállaló egyenlegét, azonban ekkor számolni kell azzal is, hogy lesz-e ideje a munkavállalónak felhasználni a SZÉP kártyáján lévő összeget, mielőtt az elavul.